A link vágólapra másolva!
Fotó: Gschwindt Márk
Fotó: Gschwindt Márk

Az év hivatásos vadásza – Tomecz Nándor járt szerkesztőségünkben.

Heves vármegye, a Tisza-tó déli sarka. Itt dolgozik Tiszanána, Pély és Tarnaszentmiklós határaiban, az Alba Vadász Vadásztársaság területén a tavalyi évi címlapsztori sorozatunk decemberi alanya, a „szemtelenül” fiatal – mindössze 22 esztendős – Tomecz Nándor, aki ennek ellenére a 2023. évi Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyén a harmadik helyen végzett, idén pedig már az első helyet tudhatja magáénak. Ennek kapcsán idézzük fel a vele készült portrét lapunk szerkesztője, Kókai Márton tollából.

Tavaly év végén még úgy nyilatkozott: szeretné majd egyszer megnyerni a megmérettetést, de nem mostanában, mert akkor a szabályok szerint ki kellene hagynia a következő három évet… Mostanra már tudjuk, hogy ez így is lesz.

A vadászat iránti rajongással nagyapja fertőzte meg, de nagybátyja és édesapja is vadász, utóbbi a szomszéd terület hivatásos vadásza. Vadászati gyermekszobáját a papa és vadőrtársai „alakították ki” az apróvad egyik hazai fellegvárában, Abádszalókon, sokat tanult tőlük. Az irány tehát egyértelmű volt számára, szülei azonban próbálták másfelé terelgetni. Édesapja megmutatta neki a szakma legnehezebb mozzanatait, de mindez eltántorítás helyett még inkább meghozta a kedvét a vadőri hivatáshoz. Így került végül apja nyomdokain Csongrádra, a Bársony István nevét viselő iskolába, ahol több esetben szép eredményeket ért el az Országos Ifjúsági Vadászvetélkedőn. Az iskolapadot maga mögött hagyva több irányba indulhatott volna, de ő a már említett vadásztársaság mellett tette le a voksát, amit nem bánt meg, mert megszerette az itt élő embereket és persze a területet is.

Őzzel, apróvaddal, na és persze a vízivaddal is foglalkozik. Büszke rá, hogy az elmúlt évek munkája nyomán sikerült szépen felhozni az apróvad állományát. Fontos szerinte a türelem, nem kell mindenáron jót vadászni, ha jövőre még jobbat tud az ember. Kihangsúlyozza: számára mindig a vad a fontos, a vadászat csak másodlagos. Vallja ugyanakkor, hogy a vadállomány fejlődése csakis a befektetett energiával egyenes arányban fog megtérülni. Nándor jelenleg a munkája mellett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyöngyösi Campusán tanul, levelezőn, mezőgazdasági mérnök hallgatóként. Később szeretné vadgazdálkodásból is elvégezni a szakmérnökit, de nem bánja, hogy a mezőgazdaság mellett tette le a voksát, mert számos olyan dolgot sajátított már el, amivel addig nem találkozott és jól tudja hasznosítani a szakmájában. Ahogy ő mondja: sok olyan állattartási információ létezik, amelyet nem használunk a vadgazdálkodásban, pedig eredményesen lehetne.

Büszke rá, hogy apróvadas vadőr, mert véleménye szerint az apróvadért sokat kell dolgozni, csak így lehet jót vadászni. Úgy gondolja, hogy nagy szerencséje volt az életben, mert a munkahelyén, az iskolában és otthon is sokat segítettek neki a szakma fortélyainak elsajátításban. Ugyanakkor felhívja rá a figyelmet, hogy más, fiatal társai nem ilyen szerencsések, többen elhagyták már a pályát, mert nem kaptak elég időt és segítséget az idősebb kollégáktól. Arra kéri tehát utóbbiakat: legyenek türelemmel, támogassák a fiatalokat, akikben ugyanúgy megvan a szakma iránti elkötelezettség és szeretet…

Rókamáj podcast adásunk, amelyben Bors Richárd főszerkesztő-helyettes beszélget Tomecz Nándorral, az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=TJAIpl1xoiM&t=1s

(A portré a Nimród Vadászújság 2023./12. lapszámában jelent meg.)

Cikk kép