A vadkár problémája már-már a vadásztársadalom körmére ég, erre utal a bírósági gyakorlatban a kártérítési perek növekvő száma is.
Nagy Máté igazságügyi vadkárszakértővel, valamint vadgazdálkodóval és mezőgazdasági termelővel az elmúlt évek történéseinek és tapasztalatainak tükrében, több aspektusból jártuk körül a vadkár problémáját.
Elsőként a megbízhatatlan vadállomány becslési módszereket említi, melyre alapozva manapság gyakran hangoztatják, hogy „túlszaporodott” a nagyvadállomány. Ezt, vagy akár az ellenkezőjét teljes bizonyossággal kijelenteni felelőtlenség, hisz a vadállománybecslés jelenlegi módszertana meglehetősen bizonytalan, s mint ilyen, pontatlan. A hőkamerával való becslés új módszer, a szinkronszámlálással keverve már közelíthet a valósághoz, de egyelőre még gyerekcipőben jár, folynak a kutatások és a gyakorlatban nem alkalmazzák még elterjedten. További problémát okoz a sok kerítés, ami a szakember véleménye szerint kontraproduktív és többet árt, mint használ. A vadkárelhárítás érdekében ugyanis egyre több kerítés épül, ám ha valahol elkezdődik a folyamat, ott sosem lesz vége, mert a vad a bekerítetlen területekre vándorol, így végül minden talpalatnyi föld kerítés mögé kerül. A bekerített területekkel pedig csökken a vad élőhelye, így amikor a terület vadeltartó képességét vizsgáljuk, ennek tükrében kell azt meghatározni.
Visszatérve az állománybecslésre, a szakember elmondja, hogy a valóságban a vadgazdálkodó gyakran sajnos a kilövési tervhez igazítja az állománybecslés számadatait.
A vadkár-visszacsatolás ezzel szemben nagyon megbízható mutató volna a fenntartható nagyvad állományára vonatkozóan, azaz, ahol sok a vadkár, és azt nem képes kigazdálkodni a vadászatra jogosult, ott nem fenntartható az adott létszámú vadállomány, ám a sok kerítés mellett ez is csalóka, olyan ez, mint egy optikai csalódás – mutat rá Nagy Máté. A vad a kerítések miatt kisebb területre koncentrálódik, és a leszűkült élőhely mellett nyilván nagyobbnak tűnik a nagyvadállomány is.
Más aspektusból tekintve a problémára Nagy Máté elmondja, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint – amellett, hogy a jelenlegi gyakorlatban több szempontból a mezőgazdasági termelő javára billen a mérleg, hisz a vadkárért való felelősség objektív, feltétlen és vétkességtől független –, a vonatkozó jogszabályok értelmezése, és a joggyakorlatban történő alkalmazása is nehézségekbe ütközik.
A hatályos rendelkezések jó alapot adnak az újragondoláshoz, de a szakember szerint az elmúlt évek tapasztalatainak tükrében szükség volna arra, hogy a jogalkotók bizonyos paragrafusokat pontosítsanak, illetve a gyakorlathoz igazítsanak, mert konkrétumok nélkül számos félreértésre, rosszabb esetben pedig visszaélésre adnak lehetőséget.
Nagy Máté példával is alátámasztja a mondandóját: a föld használója a vadkárok, valamint a vadban okozott károk megelőzése érdekében köteles a fokozottan vadkárveszélyes területen fokozottan közreműködni a vadkár megelőzése és elhárítása tekintetében. Hogy ez mit jelent konkrétan, az nincs meghatározva, ezért mindenkinek mást jelent, és ez még a bírói gyakorlatban is problémákat okoz – mutat rá Nagy Máté. Egyes termelőknek a fokozott közreműködés például mosóporos dobozok kihelyezését jelenti, másoknak azt, hogy beleegyezésüket adták ahhoz, hogy a területre villanypásztort telepítsen a vadászatra jogosult, megint mások kifizetik a villanypásztor telepítési költségeinek felét stb.
A villanypásztor telepítésének kapcsán a szakember rámutat arra, hogy a jogszabály kimondja, hogy ha a vadkár megelőzése másként nem valósítható meg hatékonyan, a vadászatra jogosult a károk megelőzése érdekében – a föld használójával egyeztetve – köteles ideiglenes villanypásztort telepíteni a kár veszélyének fennállása idejére, melynek üzemeltetéséről a vadászatra jogosult és a föld használója közösen gondoskodik. Konkrétumok hiányában a gyakorlatban ez a pont sem tiszta, jogosan vetődnek fel kérdések a felekben a közös üzemeltetés kapcsán. Adekvát a kérdés, a termelőnek mennyiben áll érdekében a fokozott közreműködés, illetve a közös üzemeltetés akkor, amikor a vadászatra jogosultnak az okozott vadkár 90 százalékát ki kell fizetnie a termelő részére, tehát ő mindenképpen megkapja a pénzt, neki mindössze 10 százalék a kára, ez a természetes önfenntartási érték, a többit pedig állja a vadászatra jogosult. A telepítés már önmagában hatalmas költséget ró a vadászatra jogosultra, és ha ezek után még a közös üzemeltetés sem működik, mert a termelő nem együttműködő, még a sok vadkárt is fizetheti a vadgazda.
A kooperáció elengedhetetlen, hisz egy vadgazdálkodónak több termelővel kell kapcsolatot tartani, képtelenség körbeérni a területeken, ha mindent maga csinál a gazdák közreműködése nélkül, arról nem is beszélve, hogy a gazdálkodónak nyilvánvalóan vannak mezőgazdasági gépei, ám egy vadgazdának nem feltétlenül. Be kell látni, sok vadgazda szélmalomharcot vív, a hivatásos vadászok bele vannak kényszerítve a villanypásztorok építésébe, és nem győzik a tengernyi munkát, emellett pedig nincs kapacitásuk a szakmai munkára, ami a vadgazdálkodás rovására megy.
Arra is rámutat a szakember, hogy egy villanypásztor-kerítés – amihez aktívan hozzájárul a vadgazda – nem csak a vad elől védi a területet, hanem birtokvédelmi célokat is szolgál, így általa további előnyhöz jut a termelő.
Mielőbb szükség volna a nyitva hagyott kérdések megválaszolására, a mérlegelésre pedig jó alapot adhat a vadkárszakértők rendelkezésre álló adatbázisa, mely által egy objektív, aktuális képet kaphatnának a jogalkotók.
A vadkár mérséklése mind a termelőnek, mind a vadgazdának elemi érdeke. Az együttműködésük során a gazdálkodók és a vadgazdák kölcsönösen segítik egymást, és köztük kétirányú, folyamatos kommunikáció zajlik, így sokkal hatékonyabb a védekezés – ezt kívánja meg a közös érdek.