A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Február 4-én, lakossági bejelentés alapján, a Kömlő és Tiszanána között lévő út mentén húzódó középfeszültségű légvezeték mellett egy elpusztult túzokot találtak. A madár az aznapi jó látási viszonyok ellenére délelőtt, repülés közben légvezetéknek ütközött és elpusztult. A vezeték a szárnyát vágta el.

 

Az esetről az igazgatóság a honlapján számolt be. Mivel a madarak gyakran nem észlelik időben az oszlopok között feszülő sodronyokat, az esemény sajnos nem egyedi. Rossz látási viszonyok között (pl. ködben), illetve menekülés közben pedig különösen veszélyesek számukra a vékony huzalok is. Nem ez az első eset a régióban, hogy e ritka madár ilyen módon pusztul el, miközben országosan is jelentős a hasonló esetek száma. A probléma nem csak a túzok esetében fordul elő, más nagy testű madárfajokat (pl. daru, gólya) is érint.

A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testtömegű madara. Magyarországon fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 1 millió forint. Az IUCN vörös listáján jelenleg sérülékeny státusban tartják nyilván. Azért különösen nagy veszteség ennek az egy egyednek az elvesztése is, mert a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága működési területén, a dél-hevesi és dél-borsodi régióban él egy kis létszámú, peremhelyzetű populáció, amely csak néhány egyedet számlál. Így ez egy újabb szomorú példája annak, miért fontos, hogy az áramszolgáltatók az állami természetvédelmi szervekkel együttműködve csökkentsék az elektromos hálózat okozta madárpusztulások mennyiségét.

Hazánkban 2008 óta van érvényben az „akadálymentes égbolt” megállapodás, melyben prioritásokba sorolták Magyarország villanyvezetékeinek szakaszait, hogy a problémát ott tudják orvosolni legelőször, ahol a legnagyobb tömegben élnek, illetve vonulnak madarak. Eddig összesen 3446 km hosszú vezetékszakaszon történt meg az oszlopfejek szigetelése (áramütés elleni védelem), 120 km hosszú légkábelt cseréltek le földkábellel, és 2724 láthatóságnövelő eszközt helyeztek ki az ütközéses balesetek számának csökkentése érdekében. A természetvédelmi őrszolgálat rendszeresen ellenőrzi a szigetelt oszlopok állapotát, valamint továbbra is azon dolgozik, hogy megállapítsa, jelenleg mely területek veszélyeztetettek még, hogy mielőbb biztonságossá lehessen tenni az összes ilyen szakaszt.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága a 2000-es évek elején a LIFE programok támogatásával kezdte meg az oszlopfej-szigeteléseket, illetve a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén a légvezetékek földkábelbe helyezését. A 2013–2015 között a Dél-borsodi és a Dél-hevesi Tájegység területén a középfeszültségű szabadvezetékek szigetelésével, valamint földkábelfektetéssel – összesen több mint 1,3 milliárd forintos beruházással – jelentős sikereket értek el e téren. Viszont a munka nem állhat meg, a végleges megoldást az áramütések elkerülésére nem a szigetelés, hanem a madárbarát oszlopfejek és szerelvények kihelyezése oldhatja meg. Az ütközéses madárpusztulások megelőzését a veszélyeztetett területeken az elektromos vezetékek földkábelre cserélése jelentheti, amely megoldás üzembiztonsági/ellátási szempontból is jóval előnyösebb.

A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy amennyiben valaki áramütésben elpusztult madarat talál, azt az alábbi bejelentő oldalon lehet jeleznie.