Kisebb-nagyobb könyvesboltokban vagy bevásárló központok könyvrészlegein mindig nagy könyvkínálatot látunk. De az is észrevehető, hogy könyvet csak kevesen vásárolnak, s nemcsak azért, mert a könyv drága. Manapság sajnos egyre kevesebben olvasnak.
Kis túlzással elmondható, szinte már több az író, mint az olvasó. Vadászberkekben sem volt túlnyomóan jellemző, talán ma sem az, hogy túlolvastuk volna magunkat, egymás kezéből vettük volna ki a vadászirodalmat. Jó néhányan azért sokat olvastak, olvasnak: Széchenyi Zsigmondot, Bársony Istvánt, Kittenbergert, Nadler Herbertet, Maderspachot, és még sorolhatnám a jeles vadászírókat, s így természetesen Fekete Istvánt is. Örömmel látom néha a Nimródban a meginterjúvolt vadászembereket, nemcsak trófeáik, de könyveik díszes társaságában.
Azon sem csodálkozhatunk már, hogy gyerekeink alig olvasnak. Egyrészt a sohasem látott technikai-informatikai fejlődés kézi és képi kütyüjei váltják fel a könyvet, másrészt hiányzik a motiváló környezet, hiányoznak a közvetlen ingerek. Amiknek nem biztos, hogy csak az iskolából kell kiindulniuk. Családi nevelésünk, irodalomtanításunk egyik gyengéje, egyben tehetetlenségünk jele az olvasás, a könyv, mint tartalom megszerettetésének ügye. Azért még mindig vannak gyerekek, fiatalok, akiknél sikerélmény a könyv. Gyakran viszont az értékesebb könyveket kiszorítják, lekörözik a misztikumba hajló, a tini-fiction, a szörnyvilágot megjelenítő, a mai fiatalok kommunikációjára, kapcsolataira építő könnyebb regények, az informatikai- kommunikációs divatot jól felhasználó művek.
A régebbi magyar irodalom ma már szinte alig érték, ítéletet mondunk Gárdonyi és Móra, Jókai és Mikszáth felett is. De azon író felett is, akiről ez az írás szól. Fekete Istvánt is (Jókai után a második legnépszerűbb író megjelentetett és olvasott művei száma alapján) utoléri ez a végzet? Őt is „meghaladja” ez a kor?
Fekete István nem íróként indult, nem törekedett, nem számított szépirodalmi babérokra. Mégis íróvá lett, s ehhez nem elsősorban a születéséből fakadó genetikai örökség, hanem a környezet megfigyelése és megismerése kellett és a rá jellemző lelki érzékenység. Ezért is vált talán oly későn íróvá, le kellett ülepednie élményanyagának, s baráti ösztönzések kellettek íróvá válásához.
A magyar közoktatás is lassan-lassan lemond róla, „igazodik a kor igényeihez”, ha nem lenne még ma is jelentős olvasótábora, főként az idősebb korosztályban. Nem dobhatjuk sutba írásait, hisz elsőrendű alkotások, talpkövek és sarokpontok a könyv, s általa a természet megszerettetéséhez és a jellemfejlődéshez.
Fekete István a magyar tájleíró próza állhatatos újraformálója, az idill nagymestere. Nem lehet őt csak ifjúsági, csak állatregény íróként vagy vadászíróként jellemezni, vagy beskatulyázni. Ezek összességénél is jóval több az ő írásművészete. Nem volt elég különleges ahhoz, hogy „modern” legyen, viszont egyedi és sajátos volt, nagy hangulatteremtő mestere a szónak. Pontosabban a mondatoknak, amelyeknek nála finom, mégis lüktető erejük van, olyan világba hullanak és emelkednek, ahol súlya van az időnek és a térnek. Érezzük az erdő csendjét és páráját, a falu vagy a város mélységeiből fakadó vágyakat, ahol jelentést kapnak a tárgyak és a környezet. A természet, a vidék, ahogyan ő írja „lélekzik”, s ezt sajátos hangulatteremtő erejével bizonyítja. Ettől a mély vonzódástól és érzésvilágtól mégsem lesz érzelmes-érzelgős, de kommersz sem, mint azt bírálói láttatni szeretnék. Azért tartják sokan „csupán vadászíró”-nak, mert akkor jobban rányomható az irodalmi bélyeg: nem újszerű, nem haladta meg korát, nem jelentős.
Az az 55 év, ami eltelt aránylag korán bekövetkezett halála óta, bizonyította, hogy jelentős alkotója a 20. századi irodalomnak. Hogyan tehetnénk fel újra az olvasói könyvespolcokra Fekete István regényeit és elbeszéléseit? Mint mondják, minden jót a gyermekkorban kell elkezdeni. A nyolc-tíz éves gyerekektől kezdve felfelé! Az érdeklődésük felkeltését nem hinném, hogy a megfilmesített műveivel kell kezdeni (Tüskevár, Lutra, A koppányi aga testamentuma, Bogáncs stb., bár ezek a megfilmesítések is a tehetség korokon átívelő erejét mutatják). Fekete Istvánnál túl hosszú regényeket nem találunk, ezért a terjedelem ifjúságra gyakorolt elrettentő hatásától eltekinthetünk. Ha – sajnálatos módon – az iskolák (pedagógusok) nem vennék fel, nem a kötelező, csupán az ajánlott olvasmányok (!) listájára sem szerzőnk műveit, bátran ajánljuk mi, vadászó-halászó, természetjáró szülők és nagyszülők leginkább az alább említett műveit.
Alsós évfolyamon (8-10 évesek) természetesen a Vukkal kezdődik az „élet”, s talán még a negyedik évfolyam végén belefér a Tüskevár, de ötödik évfolyamon biztosan. A 10-12 éveseknek ajánlható a folytatás, a kicsit más Téli berek. Mivel a 6. évfolyamos gyerekek már tanulnak a magyar középkorról, így nekik nagyon ajánlott történelmi regény a tanév végén (vagy a hetedik évfolyamon) A koppányi aga testamentuma, amelyben a 16. század végi, Balaton-felvidéki várak vitézi világa elevenedik meg. Nem véletlenül nyert vele pályadíjat Fekete 1937-ben! A Barangolások című elbeszélő kötet a 13-14 éves korosztálynak bátran ajánlható vadásztörténeteivel. Aztán jöhet az a nagyszerű regény nyolcadik évfolyamra, amelyről Fekete István könyveit emlegetve kevés szó esik: ez a Hajnal Badányban, az író utolérhetetlen szépségű regénye. Benne egy fiatal molnárlegény és egy molnárcsalád története rajzolódik ki Somogyban a szabadságharc utáni időkben, a betyárvilágot is megidézve. Kibontakozó szerelem, egy tragédia, a betyárok megjelenése ad lendületet az eseményeknek. Mindezek háttereként ott a malom, a patak és az erdő, beszélő fáival és állataival, maga a megelevenedő idill.
Ha csupán „szigorúan” vadászszemmel nézzük, akkor leginkább a Vadászatok erdőn, mezőn, illetve a Szarvasbőgésen című (nemrég ismét kiadott) köteteit, elbeszéléseit ajánlhatjuk az ifjú (és idősebb) olvasók figyelmébe. Egy jó könyv is egy trófea, elolvasása teljesítmény, s felérhet egy vadászat izgalmával. Befejezésül élvezetes és azonosuló olvasást, a könyvekből jó építkezést kívánhatunk a felnövekvő vadásztársaknak!
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az hirek@nimrod.hu címre!