Egy barátság-őzbak története
A vadászbarátság a barátságok legnemesebb fajtája. Alapja egy olyan archaikus tisztelet, amely a Teremtés rendjébe gyökerezik. Ebben a sokszor szidott korszakban nagy kincs az ilyen. Ugyanis, túl a személyes vonzatán, higgyük el, lassít a romláson. Olyan esszenciát ad a világban zajló eseményekhez, amely áldást jelent a közösségeinkre.
Talán kevesen tudják az olvasók közül, hogy elsődlegesen szolgálatban álló református lelkipásztor vagyok, és mivel az Úr Isten arra adott elhívást, hogy a vadászok között is legyek szóvivője, úgy alakította, az egyik szolgálati helyemen, a mesésen csendes szatmári térségben, Szamosbecsen egy presbiterem (gyülekezeti elöljáró) is jáger. Kapva kapott a lehetőségen, hogy ő legyen az első, aki "megvadásztatja a papot".
Érdemes tudni a szatmári emberről, hogy egyszerű, őszinte és higgadt. A szatmári síkságon messze ellát a szem, ezért távlatokban gondolkozik, reméli a jót és csendben teszi a dolgát. Hamar köt barátságot és könnyen megbocsát, de nem naiv... Csak igyekszik a Jó Istennel rendben lenni. A haragra meg úgy tekint, mint fölösleges teherre. Hálás vagyok Istennek, hogy közéjük vezetett.
Szóval a meghívás egy „jó bakra” szólt, mégpedig az üzekedésben, ugyanis azt tudni kell a szatmári emberről, hogy szereti próbára tenni az „idegent”.
– Sípot hoztál? – kérdezte.
– Hoztam – válaszoltam – mégpedig hangolhatót.
Szóval augusztus 8-án, késő délután érkeztünk ki a „becsi határba”. Klasszikus alföldi területek: szalmabála, tarló, lucerna, kaszáló. Végül is az egyik lucernatábla végében ott volt a „jó bak”, vastag, magas, szépen gyöngyözött agancs, az az igazi tankönyvbe illő, és a suta… meg 400 méter távolság.
A tábla szélén egy gazos, parlagfüves, közel 5 méter széles sáv és egy árok vegyes fával.
– Na, Tiszteletes! Azt mondtad szeretsz cserkelni. Én itt megvárlak – indított útnak meghívóm. A gazos takarásában lépésről lépésre faragtam a távolságot, közben felváltva hallattam a suta és a gida hangot, figyeltem őket, de a bak nem mutatott különlegesebb érdeklődést. Biztos a vele álló sutának szebb lehetett a hangja, mint amit én kiadtam. Kergetőztek, legelésztek én pedig közeledtem. Olyan 100 méterre lehetettem, amikor a gazos szélére kilépve kikandikáltam az átláthatatlan takarásból, de a „szerelmes párt” már nem láttam sehol. Szomorúan váltottam át a lucernába, azt elemezve magamban, hogy mikor és hogyan láthattak meg. Erre a suta kiszalad a gazosból, utána jött daliája. Megint feszült percek, én mozdulatlanul állok, semmi sem takart. Lassan számhoz emeltem a sípot, de érdeklődést nem váltottam ki – egy biztos, nem jövök be a baknak… Majd ismét visszarohantak a gazosba. A lőbotot felállítottam, visszaálltam a gazos szélébe egy szál zöldellő szamárkóró takarásába és – hiszem, Isteni sugallatra – gidahangra váltottam.
Ami viszont ezután történt, még sokat látott Barátomat is meglepte, aki a lucernaföld szélén, az autóból távcsövezve figyelte az eseményeket. Mint egy hollywoodi akciófilm autós jelenetében: egy másik bak farolt ki a gazosból, egyenesén felém rohanva. Egy-egy pillanatra megállt, de kitartóan közeledett a hang irányába. Igaz, ez rövid, gyöngyözöttség nélküli agancsot viselt, tankönyvbe illő 4 év körüli selejt. Úgy jött a hangra, mint ha húznánk. Mivel a meghívás agancstömeget tekintve korlát nélküli bakra szólt, megszólalt bennem az önzőség, a gyarló emberi lélek: ettől jobbat is lőhetnék… de én egy vadászember vagyok, akinek hitvallása ez: Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem Istenem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak (Példabeszédek könyve, 30, 8-9).
Vártam, hogy közeledve jó pozícióba forduljon és 60 méterről lövést tettem rá, a bak tűzben rogyott. Abban a pillanatban alig 10 méterre a bakomtól újra kiváltott a suta és az őt kergető, elsőre kinézett bak… de a Teremtő neki még feladatot adott, hogy biztosítsa az őzek jövőjét.
Kedves barátommal örömmel álltunk egymást megölelve, hiszen ő az egészet az autóból nézte végig és csak ennyit mondott: Hallod, Tiszteletes, ez tankönyvbe illő vadászat volt.
Hála az Istennek, tisztelet a vadnak, üdv a vadásznak… és köszönet vadászbarátomnak!