A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Nógrád vármegye hivatásos vadászai gyűltek össze szakmai továbbképzésre az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád vármegyei Területi Szervezetének szervezésében, május 23-án, Bárnán, a Bárna-Vad Vadászházban.

 

A szakmai napról Szabó Lászlóval, a Nógrád vármegyei vadászkamara titkárával beszélgettünk. Mint elmondta, nagyon örül neki, hogy a vármegye 72 hivatásos vadászából 64 fő vett részt a képzésen, ami annak is köszönhető, hogy a témák iránt jelentős az érdeklődés.

 

Cikk kép

Talán a legtöbb újdonságot a drónok felhasználási lehetőségeiről a vadgazdálkodásban című bemutatóval egybekötött előadás jelentette a résztvevőknek, amelyet Gombás Zoltán, az ABZ Drone Kft. munkatársa prezentált. A témával kapcsolatban Szabó László megjegyezte, hogy ez az eszköz új távlatokat nyithat a vadászatra jogosultak számára, hiszen az agrárium és a természetvédelem már használja, és a vadgazdálkodásban is fontos szerepe lehet. Az őzgidák mentésén túl használható a vadállomány számlálása és megfigyelése, a vadkár felmérésére, a vadászati és vadgazdálkodási berendezések (pl. villanypásztor) ellenőrzésére, a gímszarvas esetében a vadkárveszélyes terültről való zavarásra, valamint az illegális agancsgyűjtők ellen. Az őzgidák, fészkek és fészekaljak mentésében már komoly tapasztalat gyűlt össze külföldön, van, ahol több ezer példányt mentenek meg évente, így az eredményeik magukért beszélnek.

A hangtompító vadászati, vadgazdálkodási használatáról szintén bemutatóval és próbával egybekötött előadás zajlott, amelyet Szabián Norbert, a TaciTurn magyar hangtompító fejlesztője tartott.

Az éjszakai célzást segítő eszközök gyakorlati és elméleti ismereteiről pedig Kristóf József, a Spektív.hu tulajdonosa adott elő.

A vadkár lejelentések és felmérések témájában Bakó Tamás igazságügyi vadkárszakértő adott tájékoztatást az egybegyűlteknek.

 

 

Cikk kép

A közös ebédet követően pedig kötetlen szakmai beszélgetést zajlott, amelynek során felvetődtek ötletek is, mint például a drónnal kapcsolatban az, hogy az agrárkamara, a vadászkamara és a vadászati védegylet felkarolhatnák a témát, hiszen mint ahogy az előadásból kiderült, komoly segítséget nyújthat az eszköz a gazdálkodásban és a természetvédelemben egyaránt.