A link vágólapra másolva!
Fotó: Ifj. Bóta István
Fotó: Ifj. Bóta István

A vadászattal foglalkozó szakmai könyvekben, illetve irodalmi kötetekben szinte kimeríthetetlen tudásanyag gyűlt össze napjainkra. Az információ könnyen hozzáférhetővé vált – vagy mégsem?!

 

A 19. és 20. századi klasszikusok, illetve kortárs szerzőink munkásságának köszönhetően legtöbbször elég csak egy, a polcunkon álló könyvet fellapozni, ha valamiről pontos ismereteket akarunk szerezni, vagy a rendelkezésre álló vadászati bibliográfiák tételei között kereshetjük a megfelelő forrásanyagokat. Ezen túl számos, megfelelő felkészültségű szakmai, illetve irodalmi lektor segítségét kérhetjük, ha egy, a vadászattal kapcsolatos tájékoztató kiadvány készítésébe vágunk.

Ennek talán egyik legsarkalatosabb pontja, amikor a gyermekeknek szóló könyv, újság, képregény vagy éppen társasjáték alapvető tévedéseket tartalmaz. A gyermeki tudat természetesen ezeket is hajlamos befogadni és megtanulni még akkor is, ha a tudományos és szakmai valóság teljesen különbözik attól. Éppen ezért hatalmas felelősség az ilyen kiadványokat összeállítani és a gyermekek számára elérhetővé tenni. Megfelelő kontroll nélkül pedig egyenesen felelőtlenség.

Mert akkor a dámszarvas „bakoknak” az agancsa „lapos” lesz lapátos helyett, mint ahogy egy, a közelmúltban megjelenő gyermekjáték dámvadnak a címkéjén olvashattam. Persze még számtalan példát lehetne felsorolni, és úgymond még örülni kell, hogy a képen legalább az említett vad látható…

Meg kell említenem, hogy egykor még vadászati klasszikusaink is „dámbaknak” nevezték a bikát, „őzbikának” a bakot, „szarvassutának” a tehenet. Még csak azt sem mondhatom, hogy emiatt rossz érzésekkel tettem le a könyvüket, sőt. Az akkori kultúrában ez általános és elfogadott volt, és némelyik mű vadászati szempontból még manapság is a legjobbak közé tartozik. Vadásznyelvünk azonban fejlődik, változik, és ehhez elengedhetetlenül szükséges az adott kor szakmai, nyelvi iránymutatása!

Mindemellett a hitelesség kell, hogy a legfőbb irányelv legyen, hogy ezáltal a gyermekeink már eleve helyesen tanulhassák meg a vadászat világának fontos ismérveit.