A Tátompuszta és Környéke Vadásztársaság területe Igal, és Magyaratád határában, Somogyország szívében fekszik.
A történelmi múlttal jelentősen átitatott vidéken az egykori főúri birtokok, majd a későbbi állami gazdasági idők is mély nyomokat hagytak, és ma is a mezőgazdasági jellegű táj a legjobban szembetűnő annak, aki a 65-ös számú főúton a Balaton felé utazik. A 3200 hektáros területen gímszarvassal és vaddisznóval gazdálkodnak, de az őz is jó élőhelyet talál a nagytáblás művelésű kultúrterületeken és a dűlőutak mentén húzódó fasorok között.
A bakot Dervalits Zsolt elnök és fia, Dervalits Olivér látta meg először április 26-án, a kora esti órákban.
- Az első pillantásra egy rendkívül érdekes, egyedi agancsot figyeltünk meg a fején, de valójában nem tudtuk megmondani, hogy ténylegesen mivel is állunk szemben. Fül magasságú, igen sűrű „fejdísznek” tűnt, viszont amikor oldalra fordította a fejét, egy dámlapátra emlékeztető agancs látszódott, egy őz testéhez arányosult méretet öltve. Próbáltuk több szögből is nézni, bírálni, de összetettsége, valamint különlegessége miatt ez igencsak embert próbáló feladat volt. Testi adottságai nem egy öreg bak jellegzetességeit mutatták, az agancsról pedig szinte lehetetlen volt meghatározni a korát – idézte fel az őzbak fellelésének körülményeit Dervalits Olivér.
Mindketten egyetértettek abban, hogy a különleges vad terítékre hozatalával egy olyan személyt kell lehetőséghez juttatni, aki életre szóló vadászélményt keres magának, azonban az agancs tömegének meghatározása nélkül ez elég nehézkesen ment. Tudták, hogy a formáját tekintve igen kívánatos trófea lehet belőle, de hogy tényleg hordoz-e akkora tömeget magában, amire csak óvatos becsléseket mertek tenni, az igen bizonytalannak tűnt.
Egy közös barátjuknak éppen a 40. születésnapja közelgett, így végül rá esett a választásuk. Az ő személyében egy őszinte, igaz vadászt ismerhettek meg, akiről köztudott volt a természet és a vadászat iránti erős szenvedélye.
29-én este már őt kísérve ballagtak le a magyaratádi faluhatár alatti lucernavetésre, az őz tartózkodási helyére.
- Néhányszáz méter cserkelést követően megálltunk egy fűzfa alatt, ahonnan a szemünk elé tárult az a parcella, ahol kétszer is látták a bakot, több őzzel együtt legelgetve. Miközben elhelyezkedtünk, feltűnt Olivér arcának értetlenkedő kifejezése, ugyanis teljesen üres volt a lucerna. Negyedóra elteltével sem mutatta magát semmi, így már én is hangot adtam a gondolataimnak, azt érezve, hogy itt valami történhetett napközben – emlékezik az esti vadászatra még ma is izgalommal a hangjában a vendégvadász.
A feszült várakozást az idő múlása és a fogyó lővilág csak még inkább fokozta. Dervalits Olivér visszacserkelt az úton, hogy a közeli parcellákon keresse a vadat, miközben a vendége a helyén maradva figyelt tovább. Hamarosan, egy másik őz kiváltását követően kilépett az őzbak, amelynek agancsát a távcső erős nagyításának segítségével lehetetlen volt bármivel is összetéveszteni…
A lőbotról tett pontos lövés után néhány perccel már felette álltak és a birtokbavételkor szembesültek csak igazán a különleges látvánnyal, amelyet a páratlan trófea nyújtott a szenvedélyes vadásznak, aki röviddel ezután már „életbakját” látta az illő terítéken feküdni.
A trófea 24 órás, kiskoponyás tömege 502 gramm és 130.75 pontot kapott, mellyel aranyérmes lett.
