XXVI. rész – Akkor és most…
Nagyon sokszor hallom ezt a mondatot: „régen nem volt hőkamera, éjjellátó, mégis meglőttük a disznót”.
Igaz, tényleg nem volt.
Azonban régen is volt valami újnak számító, amire az akkori idősek húzták az orrukat. Egy szó, mint száz, mindig lesz ilyen. Minap Thurn-Rumbach István, Erdélyi szarvasok és medvék című könyvében olvastam arról, hogy mik a „célszerű felszerelések” egy kárpáti vadász számára. Az 1920-as, ’30-as években modernnek számító lista ma már ódivatúnak tűnik. Maga a szerző kiváló orvos, kinológus és az etikus vadász jó példája. Jól ötvözte a modernitást a vadászias magatartással. Amit azonban a Farkasok című fejezetben ír, egy olyan – nevezzük nevén – probléma bemutatása, ami ma is aktuális. Ez pedig annak a kérdése, hogy ki gazdálkodik valóban a vaddal, az élőhellyel? A fejezetben a kárpáti pásztorok önkéntes erdőfoglalásáról ír, amiben nem a vadat jelöli meg fő erdészeti károkozónak, hanem a legeltetést. A nyájak letarolták a fiatalosokat, jelenlétükkel közel vonzották a farkasokat és a medvéket. Ha azt mondom, hogy a helyzet ma is valami hasonló, akkor nem tévedek, de olyan területre lépek, ami sokakat érzékenyen érint. Mindazonáltal ez a kérdés sokkal komolyabb erkölcs-etikai dilemmát vet fel, mint a hőkamera: miért vadászunk, miért lesz valaki vadász? A vadért, az állomány genetikai épségéért? A vadászatban szerzett tudás és megannyi élmény kedvéért? Vagy a vadkár mérsékléséért, a terület alapú támogatás megőrzéséért? Azért, mert a vadászat a földtulajdon elválaszthatatlan része és valami érthetetlen módon néhányan azt gondolják, hogy ez korlátlan szabadság a vaddal szemben? Hol vagyunk már attól, amit Oskar von Riesenthal feledésbe merülő szavai üzennek: Az legyen a vadász nemes törekvése, hogy a vadat óvja, kímélje és védje. Mindazt, amit a termőföldterületek (sokszor értelmetlen) növelése érdekében elkövettünk, azt ma a vadállományon kérjük számon. Thurn-Rumbach István ékes példája annak, amit az idős nemzedékek hiányolnak a fiatal titánokból: az alázatos magatartásnak. Idézett könyvét is kötelező olvasmánnyá kellene tenni a vadászok számára, hogy ne csak saját veszteségeinket követeljük vissza, hanem tudjunk alázattal áldozatot is vállalni… vagy áldozattal alázatot mutatni… nem is tudom. Egy biztos, e kettő nélkül a vadász csak puskás ember.
Idézet a műből: „Vannak szenvedélyes vadászok (…). Ők nem a vadászbérletüket, hanem a Kárpátokat féltik az egyre nagyobb és nagyobb mértékben odaözönlő Nimródoktól.”