Gy. Ferenc olyan vadász volt, aki a mostani szűk csonka-magyarországi viszonyok között gyorsan fejezte volna be pályafutását.
Ha valamely uradalmi vadőr golyója nyugtalan életét nem oltotta volna ki, úgy annak nagy részét bizonyára valamely börtön vagy fogház falai között élte volna le. Ezzel azonban távolról sem akarom azt mondani, hogy bárminő becsületbevágó cselekmény elkövetésére képesnek tartottam volna. Jelleme oly tiszta és fedhetetlen volt, mint Bayardé, a gáncs és félelem nélküli lovagé. Egész életében sohasem hazudott. Tetteinek és mulasztásainak következményeiért mindig, még a legsúlyosabb körülmények között is, férfiasan helytállt. De ha puskáját vállára vette, és mind a polgári, mind a vadászetika szempontjából nem éppen kifogástalan cimboráival elindult, olyan volt, mint az afrikai vad sztyeppe és szavanna hiénakutyája. Féktelen, vad szenvedélye mindig elfelejtette vele, hogy vadászterületének határai is vannak, hogy a vadászati törvények tilalmi időket állapítottak meg, hogy a kopó használata csak bizonyos körülmények között engedhető meg. Korai halálát féktelen szenvedélye és fegyelmezetlensége okozta.
Február hó folyamán együtt mentünk vaddisznóvadászatra. Falkánk igen vegyes társaságot alkotott. Két legjobb kutyánk korcs volt: anyja kopó, apja juhászkutya. Azokhoz négy kuvasz csatlakozott. Ugyanannyi szenvedéllyel és kitartással üldözték a vadsertést, mint a vezetőkutyák. Azon a bizonyos februári napon szerencsénk volt. A megfagyott hó a sível és hótalppal felszerelt embert jól elbírta, míg a hegyes csülkökön szaladó vaddisznó belesüppedt. Sőt a jeges kéreg a lábszárát is véresre sebezte. A kutyák ellenben oly könnyen mozogtak a betonszerűen kemény felületen, mint a nyúl. Így aránylag rövid hajsza után utolértük a kondát, és két darabot elejtettünk.
Amikor a beleket a kutyák között szétosztottuk, azt vettük észre, hogy egy idegen kuvasz is a vadhús körül settenkedik. Nekem feltűnt, hogy kiéhezett kinézése ellenére, a hús körül csak szaglászik, de nemigen eszik. Ferenc barátom, aki egész életében minden kutyáért rajongott, minden elővigyázatossági szabályt figyelmen kívül hagyva közeledett az idegen állathoz, és azt meg akarta simogatni. A kutya ezt a bizalmasságot azzal hálálta meg, hogy megharapta. A harapós bestiát egyik vadőröm egy lövéssel azonnal leterítette. Miután ez parancsomra történt, Ferivel majdnem összevesztem. A kutya fejét levágattam és hazavitettem.
Az állatorvos e lelet alapján nem tudott vagy nem akart határozott véleményt mondani. Szerinte a kutyát pár napig elevenen kellett volna megfigyelni. A veszettséget csak akkor lehetett volna határozottan megállapítani. Mikor egy orvos barátunk Ferit a minden kutyaharapás után fennálló veszélyekre figyelmeztette, ő csak kacagott. Semmi esetre sem akart Budapestre, a Pasteur-intézetbe menni. Arról azonban biztosított bennünket, hogy tőle semmi körülmények között sem kell félnünk. Akkor sem harapná meg egyetlen jó barátját, ha a veszettség kitörne rajta. Legfeljebb egy helybeli ügyvédnek menne neki, aki a közelmúltban, egy rendezetlen váltója miatt, lovát elárvereztette...
Május elsején a Lotru-völgyéből, siketfajddürgésről tértünk vissza. Fáradtan és szomjasan érkeztünk Petrozsényba, hol a kávéházban uzsonnáztunk. Egy foxi kinézésű kutyuska forgolódott körülöttünk. Feri azt is megsimogatta. Az ebecske megmarta a kezét. Azután nyomtalanul eltűnt. Soha senki sem látta többé.
Közös barátunk, a bányaorvos, Ferit ez alkalommal azonnal a Pasteur-intézetbe küldte. A dolog felett nem lehetett könnyedén elsiklani, mert abban az időben a környéken veszett kutya garázdálkodott, és már csomó megmart ember állott kezelés alatt. Feri Budapestről azután egy idő múlva azzal tért vissza, hogy az előírt oltásokon átesett. De néhány ismerős, aki vele együtt volt, azt állította, hogy barátunk az egész kezelést nem vette elég komolyan. Inkább a főváros éjjeli élete iránt érdeklődött...
November hó negyedikén egyedül cserkésztem a Páreng-havason. Túl az ország határán, oláhországi területen, egy falka szarvastehenet láttam. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok. Egy szarvastehén engem akkoriban inkább izgatott, mint a legjobb zergebak. A ritka és szokatlan zsákmány vadászati szempontból mindig kívánatos. Márpedig a szarvas csak abban az időben kezdett vidékünkön elszaporodni, és elejtése nem volt mindennapos esemény. A szél kedvező volt. Egy, a hegy meredek oldalába betaposott ösvény elegendő fedezetet nyújtott, hogy azon kúszva a vadat százötven lépésnyire megközelítsem. A legnagyobb tehén lövésemet szabályszerűen jelezte, és pár ugrás után összeesett. Mire odaértem, kiszenvedett.
***
Gyorgye, aki a délután folyamán az élelemmel és a postával megérkezett, már várt a tábortűz mellett. A teát és a gyalogfenyőgallyakból összerakott fekhelyet is elkészítette. Tőle tudtam meg, hogy Feri barátom is ezen a vidéken vadászik. Ezen a kiránduláson az egyik petrozsényi bank szívbajos igazgatója is elkísérte. Néhány oláh puskást és hajtót is hoztak, hogy a Lotru-tó vidékén hajtásokat rendezzenek. Most, november havában ezt bátran tehették, mert ezek a félreeső oláhországi területek ilyenkor senki földje voltak. A juhászok és a határt őrző katonák már régóta elvonultak. Másnap reggel a szarvastehénért mentünk. A húst semmi sem bántotta. Hátunkra vettük és addig az ösvényig vittük, amelyet a szarvastehenek becserkészésénél fedezékül használtam. Mindegyikünk egy-egy általvetőben körülbelül hetven kilogrammnyi súllyal kínlódott. A gyalogútra térve, kissé pihentünk. Egyszerre lövéseket hallottunk. A hang a Lotru felől jött. Ez a lövöldözés csak Feriékkel hozható összefüggésbe. Kíváncsian, kissé aggódva hallgatództunk és figyeltünk. Pár száz lépésnyire alattunk, a rétegvonal mentén, a málhás lovak által kitaposott nagy ösvény húzódott. Azon egyszerre szaladó alakok tűntek fel: két kaputos ember és néhány oláh. A távcső segítségével megismertem Ferit és a bankigazgatót. Utóbbi már alig bírta az iramot. Most a hegygerinc végén levő fordulónál sötét ruhás alakok tűntek fel. Nyolcszáz lépésnyire lehettek. Nyilvánvalóan az üldözők voltak. Amikor a menekülőket meglátták, ismétlőfegyverekkel valóságos sortüzet zúdítottak földijeinkre. Pillanatig sem haboztam, hanem barátom védelmére azonnal fegyvert ragadtam. Gyorgyéval együtt az oláhországiakat oldaltűz alá vettük.
A helyzet most pillanatok alatt megváltozott. A meglepett oláhok a tüzelést abbahagyták, és visszafelé futottak. De Feri barátom és oláh hajtói is gyorsan észbe kaptak. Megfordultak, és most ők kezdtek üldözni. Csak a szívbajos bankár nem kért ebből a mulatságból. Szuszogva és levegő után kapkodva ülve maradt. Gyorgyéval magyarországi táborozási helyünk felé folytattam utamat. A bankigazgató hozzánk csatlakozott. Állandóan azt hangoztatta, hogy ez volt életének legszerencsésebb fordulópontja. Alighogy a táborozási helyen a tüzet meggyújtottuk és vacsoránkat elkészítettük, különös karaván közeledett. Elöl Feri lépkedett. Utána négy livazényi oláh jött néhány málhás lóval. Foglyokat is hoztak: egy oláhországi főhadnagyot és három, határőr-ezredbeli közkatonát.
– Csak ezeket tudtuk megfogni, mert a többiek elszöktek!
Ezzel a hadijelentéssel állított be Feri barátom. A foglyokat ugyan nem béklyózták meg, de elmenekülésüket mégis a legcélravezetőbb és leghumánusabb módon tették lehetetlenné: a nadrágszíjakat és nadrággombokat elvágták, illetőleg eltávolították. Ilyenformán a foglyok csak a nadrágzsebbe süllyesztett kézzel járhattak. Amint kezüket onnét kivették, a lecsúszó nadrág, mint önműködő béklyó kötötte össze két lábukat...
Feriék pár szóval elmondták kalandjuk lefolyását: az eszeveszettül menekülő katonákat addig üldözték, míg a főhadnagyot és a három katonát el nem fogták, és saját málhás lovaikat vissza nem szerezték. Időközben beesteledett. Egy oláh két málhás lóval érkezett a városból. A Feriéknek szánt elemózsiát hozták. Az egyik ló csak sört hozott. Ilyformán semmi sem hiányzott, mert több nyárson szarvashús- és szalonnaszeletekből összerakott rablópecsenye sercegett. Szabad ég alatt, pattogó tábortűz mellett, lucullusi vacsorát csaptunk. A foglyoknak is mindenből bőven juttattunk. Az első pohár sör után már szent volt a béke. Feri a foglyoknak megengedte, hogy varrják fel a gombokat. Most már vendégek voltak. Az ötödik vagy hatodik pohár után Feri barátom és a főhadnagy rájöttek arra, hogy régi ismerősök, és már egy víg éjszakát töltöttek együtt a Berger-féle kávéházban. Most már ölelkeztek, csókolóztak és örök barátságot esküdtek.
Másnap reggel hazafelé indultunk. Ferit rettenetes fájdalmak kínozták. Valami csúzos bántalmai lehettek. Gyalogolni nem tudott, és azért málhás lóval kellett magát vitetnie. Az oláh főhadnagy és az egyik katona velünk jött. Semmi áron sem mulasztotta volna el a kínálkozó alkalmat, hogy még egy görbe éjszakát töltsön a Berger-féle kávéházban. Méghozzá másnak a költségén! Feri is ennek örült legjobban. Meg volt győződve, hogy egy jó lumpolás meg fogja gyógyítani. A város előtt elváltam a társaságtól, és jó mulatást kívántam.
Másnap reggel Petrozsényból érkező lovas küldönc ébresztett fel. Jöjjek hamar, mert Feri barátom haldoklik. Legjobb barátai és vadászcimborái mellette vannak. Tőlem is szeretne elbúcsúzni. Azonnal nyergeltettem. Amikor Petrozsény felé lovagolva a Szurduk-szoros bejáratát elhagytam, ismerős parasztfuvarossal találkoztam. Szaporán poroszkáló lovacskáit megállította, és ő is biztatott, hogy siessek, ha barátomat életben akarom találni.
– Mi a baja?
A paraszt egykedvűen vonogatta vállát:
– Elfogynak a napjai.
A szekér fenekén szénából készült ágy, melyben két, pokróccal letakart horkoló alak feküdt: a főhadnagy és katonája. Andrij a múlt éjszaka folyamán lezajlott sörcsata áldozatait Oláhországba vitte. Feri lakása előtt az orvossal találkoztam.
– Mi baja Ferinek?
– Kitört rajta a veszettség...
Szerencsétlen barátom pár hónap előtt tett ígéretét betartotta. Világos pillanataiban nyugodtan lehetett vele beszélni. De ha a roham közeledését érezte, mindenkit elküldött, hogy senkiben se tegyen kárt. Még azt a bizonyos ügyvédet sem bántotta volna... Pár órai rettenetes kínlódás után a halál megváltotta szenvedéseitől. Közben balszerencséjét átkozta, mely az oláhországiak golyóitól megkímélte.
A környék összes úri vadászai, oláh puskásai és vadorzói részt vettek a temetésen. Jancsó Feri szolgabíró salvus conductusával, melyet minden faluban kidoboltattak, mindenki puskával a vállán jelenhetett meg. A kovás puskától a modern ismétlőig a lőfegyver minden neme szerepelt Feri sírjánál...
Három rendszertelen, vad, szaggatott sortűz hangzott el.
Requiescat in pace.