A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Szeptember 18-án tartotta Nagymaros Város Önkormányzata a Kittenberger Kálmán Napot.

 

A közel három évtizede hagyományként ápolt alkalom hűségesen őrzi a méltán nemzetközi hírű magyar természettudós, vadász és író emlékét. A helyszínt nem kell megmagyarázni, hiszen aki csak felületesen ismeri a Nimród Vadászújság legendás főszerkesztőjének életrajzát, az is tudja, hogy fél életében érezte otthonául Nagymarost. Az első, rendkívül kalandos és viszontagságos 39 év után talált itt családra és megnyugvást jelentő menedékre a következő 38 évre.

Mi sem bizonyítja jobban a város hűségét, hogy még a hideg, jeges szélben is gyülekeztek a helyi lakosok, vadászok és a nevét viselő általános iskola képviselői. A szervezők hívására eljött Kemény Dénes olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány, Hollik István országgyűlési képviselő, dr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Kittenberger Kálmán Vadásztársaság képviselői, az Ipoly Erdő Zrt. képviselői, valamint Kittenberger szülővárosának, Lévának a polgármestere és munkatársai. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.

Most is, mint mindig, színes programokkal várták az érdeklődőket. Reggel elkezdődött a főzőverseny, majd délelőtt ünnepélyes keretek között megkoszorúzták a Fő téren álló szobrát, a közeli művelődési házban a trófeái közül mutattak be néhány gyönyörű darabot. Volt solymászbemutató, lézer sportlövészet, történelmi íjászbemutató, kézműves foglalkozások. Levetítették a Kittenberger – Az utolsó vadászat című filmet, amelyen részt vett Bodrogi Gyula színművész is. Egy rövid séta után megtekinthető volt a híres Sylvia Lak, ahol Kittenberger élt a feleségével.

Nagymaros kitartó, hűséges emlékezete arra hívja fel a távolról jött érdeklődő figyelmét, hogy Kittenberger életútja és jellemvonásai ma is érvényes üzeneteket hordoznak, amit nem szabad elfelejtenünk.

Cikk kép