2000. január 30-án éjszaka, a nagybányai bányák területéről, egy gátszakadás következtében, mintegy százezer köbméter cianid tartalmú szennyvíz ömlött előbb a Lápos, majd a Szamos folyóba, onnan pedig a szennyezés elérte a Tiszát.
A soha nem látott természeti katasztrófa, a folyók pusztuló élővilága gyors cselekvésre késztette a természetvédelmi szakembereket, akik a vízügy mérnökeivel – ma már tudjuk – sikeresen mentették meg például a Tisza-tavi ökoszisztémát is. Egybehangzó vélemény ma már az is, hogy a téli hideg idő folytán sok faj hibernált, vagy éppen a mederben áttelelő formáit nem érte el a szennyezés. Ám ennek ellenére csak az első Tisza-virágzás enyhítette a félelmeket, és megbecsülni sem lehetett, hogy valójában mekkora károkat okozott a cianiddal való szennyezés. Persze a halászok már tudták, hogy megélhetésük odaveszett, és másfelé kell fordulniuk.
2000-ben nemcsak az állami intézmények, hanem civilek tömegei fogtak össze a Tisza mentén, hogy a tonnaszám sodródó haltetemeket összeszedjék, és ezzel a mérgezési láncolatot enyhítsék. A károk felszámolására a folyó teljes szakaszán konténereket helyeztek ki. A természetes áradás szerencsére segítette a szennyező anyag hígulását, de még Szegeden is konténerbe kellett gyűjteni az elpusztult halakat... A szakemberek gyors beavatkozása révén, Szerbiát már csak híguló szennyezés érte el. A hígulás köszönhető még a 17 mellékfolyónak, amelyek közül a Hármas-Körös és a Maros jelentős vízhozama tovább mérsékelte a koncentrációt. Ám még így sem sikerült annyira lecsökkennie, hogy a Dunát elérve, ne okozzon ott is pusztulást. A katasztrófa súlyosságát mutatja, hogy még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti szennyezést mértek.
A mögöttünk álló 20 év, a haltelepítések, a környezetvédelmi intézkedések, az azóta feltűnő fajok, mint például az endemikus magyar bucó, amely csak a Duna és a Dnyeszter vízgyűjtő rendszerében él, bizakodásra adott okot. A Tisza hihetetlen megújulása ma már természetes, és példaképe lehet mindannyiunknak. Az Országgyűlés 2000. június 16-án kelt határozatában február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította. Erre a tragikus napra emlékezünk ma.