A „125 lépés” most többet jelent egyszerű sétánál. Szimbolikus emlékké válik, hiszen 125 éve született Fekete István, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja.
Ő volt az, aki vadászokat, természetjárókat, diákokat, gyermekeket vezetett kézen fogva az erdőn át írásaival, szavaival, látásmódjával. Most mi is útra kelünk. Szimbolikus emléksétát teszünk az erdőben, s közben egy-egy művén át tekintünk vissza, az író szemüvegén keresztül.
Sétánk elején egy bokor alól kiballag Kag, ő a környék réme. Szemei zöldben égnek, és látszólag nem törődik a rigóval, kinek hangja úgy száll utána, mint az átok. Kag lassan futásba kezd, de a rigó nem száll utána. Az erdő elcsendesedik, ezüstös homály borul rá, a hold már felszáll a völgyből, hol köd ül és sötétség. Kag meglapul a bokor tövén. „Megállj, füstös, nem sokáig zavarod a vadászatomat!” Tovább haladunk, míg egy folyóparthoz érkezünk. A víztükör fodrozódik, ahogy egy vidra hangtalanul csúszik bele, ő Lutra. Semmi baj nincs vele, ámbár néha több halat fog, mint amennyit kellene. Azért csak számoljon a halászokkal hisz ők bizony hamar lerántanák azt a híres bundáját, de Lutrával nem boldogulnak, sem a halász, sem a vadász. Víz alatt jött, víz alatt megy. Ahogy tovább folytatjuk utunkat feljebb, a folyó fölé magasodó part barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok élnek. Nemzedékek váltják egymást, és mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és itt nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek. Ebben a folyóparti barlangban születik meg Hú is. Közben szárnycsapásokra leszünk figyelmesek. Felnézünk, és láthatjuk a gólyacsapatban valami meglazul. Már reggel óta érezhető, hogy nincs minden rendben, most kiválik egy öreg gólya, és széles szárnnyal körözni kezd. A fiatalok szívesen mennének Kele, a magányos vándor után, de a vezetők nem tágítanak, még nincs itt a pihenés ideje. A rend nem bomlik meg, csak egy gólya válik ki, a többi tovább megy kérlelhetetlen egyformasággal.
Erre az útra érdemes méltóan emlékeznünk hiszen ő volt az, akinek a művein keresztül megismerhettük az ember és természet örök kapcsolatát. Aki úgy mutatta be az állatokat, és úgy írta le a természetet, mint senki más.
„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.”