Ajándék – Gyulaj
2026. október 19.
·
Szerző: Szigeti Edit
Csodálatos ajándékot kaptam, dámbikavadászatot fő barcogási időben. Koros, aranyérmes bikára cserkelhettem, ráadásul Gyulajon, ahonnan öt világrekord dámtrófea származik.
Október 17-én érkeztünk a szép erdőben álló óbiródi vadászházba. Szerencsénk volt, gyönyörű őszi időben indultunk ki a területre. Már a vadászház udvarán hallani lehetett a bikák jellegzetes hangját és az agancsok csattanását. A nagyon szépen feltakarított cserkelőutakon haladva, hamarosan elénk tárult a barcogóhely, ahol vagy negyven-ötven bika küzdött a legjobb helyekért, s próbálta elnyerni a tehenek kegyeit.
Minden évben nagy élmény látni ezeket a gesztenyebarna, impozáns bikákat, különösen így, szerelmi lázban égve. A koros, erős bikák hihetetlenül agresszívek voltak. Állandóan összecsaptak, teljes erőbedobással verekedtek. Miközben élveztük ezt a csodát, vadászszemmel is kezdtük őket értékelni. Kísérőm jól ismerte az egyedeket, és meg is lepődött az éppen elfoglalt hierarchia szerinti helyezkedésükön.
Megtudtam tőle, hogy ez a hely csak öt éve a dámnász helyszíne; régebben a szemben lévő hegyoldalon volt, s a küzdőhely évek hosszú során át, évente néhány tíz méterrel „haladt” arrébb a mostani helyszínig, de ennek okára még nincs magyarázat. Hosszas egyeztetés, tanakodás után kiválasztottuk az elejtendő bikát. Bár ezt gondoltam volna, de érdekes módon nem ő uralta a barcogóhelyet.
Megvártam, amíg tisztán, egyedül áll, ami nem egyszerű ennyi mozgó szarvas között, és sikerült terítékre hozni. Az öröm, a köszönet és a tisztelet pillanatai következtek. A teríték a vadászház alatti tisztáson, egy tóparton, gyönyörű környezetben volt. A tiszteletadás méltóságát emelte a vezérigazgató úr kürtölése, ami még meghittebbé és emlékezetesebbé tette ezt a soha el nem felejthető vadászatot.
Móró Lajos
Oszd meg:
