A link vágólapra másolva!

A „Természet képeskönyve” címmel nyílt időszaki kiállítása a Vadászati Kulturális Egyesület (VKE) Természetfotó körének Kaposváron, az Erdők Házában.

 

A kiállítást Fehér István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója és Oláh Csaba, a VKE elnöke nyitotta meg. Az eseményen közreműködtek Schubert Dorottya és Szabó Dóra Karola, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai, egyben a Pécsi Pannon Filharmonikusok művészei.

„A képeket a VKE „Vadászat fényképezőgéppel” című természetfotó-pályázati anyagából válogattuk össze. A pályázat célja a hazai és a Kárpát-medencében honos vadon élő állatok és vadászható vadfajok, valamint azok élőhelyeinek megismertetése, a vadászat hiteles bemutatása, hangulatának érzékeltetése, emellett azokat a képeket is várjuk a megmérettetésre, melyek bemutatják, a vadász miként óvja a természetet, hogyan gondoskodik a vadról és azok élőhelyéről. Nem titkolt célunk a természetfotózás elismertetése és népszerűsítése. Jelen kiállítás keretében igyekeztünk az elmúlt évek legjobb fotóit bemutatni a nagyközönségnek, az alkotások pedig témájukat tekintve vegyesek, a gímszarvastól a madarakon át a tájfotókig mindent megtalál a néző – mondta el Oláh Csaba.

Az 52 fotót felvonultató tárlat május közepéig tekinthető meg (SEFAG Zrt. Erdők háza, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 21.).