Lövészet és vadászat sörétes fegyverrel

Ma, amikor szinte mindenki mindenhez (is) ért, nem egyszerű feladat egy olyan, már önmagában is megosztó témáról írni, mint a vadászat. Egyfajta képet szeretnék kialakítani azokról és azoknak, akik nem adták fel a szenvedélyüket, akik még mindig tiszta szándékkal akarnak tenni valamit a vadászat kulturált továbbélése érdekében. Ezen belül a sörétes fegyverrel történő vadászat, illetve lövés élményével foglalkozom, mivel ebben a közegben érzem jól magam, ez áll közel a szívemhez és a lelkemhez, s ebben éltem le az életem javát. Korábban a vadászati és a sörétlövő közélet több tisztségében is tevékenykedtem. Ma már csak a csongrádi Cseh István lőtér működtetésére koncentrálok, de tapasztalataim, gondolataim talán inspirációt adhatnak a fiatalabbaknak.

Korunkban a „világ” abba az irányba kanyarodik, hogy számos nagy probléma – klímaváltozás, környezetvédelem, állatvédelem, vízvédelem, mezőgazdasági termelés stb. – megoldására többen önkorlátozó, bizonyos társadalmi rétegeket megbélyegző, sőt gyakran kirekesztő politikát tartanak megfelelő megoldásnak.

Pedig jelentős gazdasági érdekek fűződnek a fegyverek és lőszerek gyártásához, a kevésbé frekventált területeken élők vadászatban, koronglövészetben történő foglalkoztatásához. A kapcsolódó szolgáltatások igénybevételével létrejövő gazdasági érték pedig nehezen lenne pótolható, és hiánya akár társadalmi feszültségekhez vezethetne.

Ám a döntéshozók legtöbbször olyan szószólók véleményére alapoznak, akiket nem feltétlenül tiszta meggyőződésük vezérel. Jellemző példa a lőszerek ólom- és műanyagtartalmának, „környezetkárosító hatásainak” kiküszöbölésére irányuló törekvések. Ezek akár ellehetetleníthetik, de legalábbis megdrágítják a sörétlövés és más vadászati módok gyakorlását.

Az előírások mögött érdemes lehet a gazdasági érdekeket keresni. Bizonyos gazdasági szektorok már erőteljesen dolgoznak a „probléma” számukra kedvező megoldásán. Már megjelentek a környezetre sokkal kevésbé káros termékek (acélsörét, kosár nélküli lőszer, lebomló korongok…), de nem lesz egyszerű ezekre átállni.

Ám a vadászatellenes tendenciák erősödése közben Észak-Amerikában, Európa nyugati részén és Magyarországon is egyre többen vannak, akiket vonz a sörétes lövészet minden formája, akik annyira szeretik fegyvereiket, mint más az autóját. Ha megnézzük a világ kínálatát a sörétlövészet gyakorlására, akkor számos jó példát láthatunk.

A leginkább jellemző lehetőséget erre a koronglövő, agyaggalamblövő versenyek kínálják az érdeklődőknek. Ezeken a rendezvényeken napjainkban akár 600–1000 versenyző is összegyűlik egy jelentősebb nemzetközi eseményen, mindez mára nagyon komoly turisztikai kínálattá nőtte ki magát, a kapcsolódó szolgáltatásokkal jelentős gazdasági értéket létrehozva.

A Nimród olvasótáborára koncentrálva, most inkább a vadászati kínálattal foglalkoznék. Európában és Amerikában jobbnál jobb vadászati lehetőségek egész sorát kínálja számtalan vadászterület és vadászfarm. Az apróvadvadászat – ergo a sörétes fegyverrel történő vadászat – napjainkra a reneszánszát éli szinte az egész világon.

De közben a vadászatellenes tendenciák is erősödnek, határozottan negatív irányba változik a vadászat megítélése. Ezekre a folyamatokra is reagálva, egyre több helyen – ahol egyébként főként élő vadra történő vadászatokat rendeznek – megteremtették a feltételeit annak is, hogy korongokra is lehessen „vadászni”.

Speciális eszközök és számítógép segítségével, élő célpont helyett a korongokat dobják a résztvevők fölé/felé, a vadászat hihetetlenül magas színvonalú illúzióját teremtve. A koronglövészet fejlődése szempontjából ez az egyik legjelentősebb változás, ami egy olyan szenvedély továbbélését teszi lehetővé, amely az egyik legkevésbé káros és kóros.

Régen Magyarországon a lőterek főként a skeet- és traplövészetre voltak kiépítve, míg a kilencvenes években végre megjelent a hazai „vadászati köztudatban” a korongvadászat mint sport és sörétlövészeti lehetőség. Napjainkban már jószerint minden régióban van olyan lőtér, ahol lehet a sörétlövészetet gyakorolni.

Mellékvágány, de kikívánkozik belőlem, hogy egyre gyarapszik a „lőtéri szakemberek” száma is, bár ilyen képzés igazából nincs. Számosan próbálják magukhoz vonni a kezdeményezést a vadászképzés lövészeti részében, de nincsenek konkrét, általánosan elfogadott irányelvek – a vadászvizsgán még mindig a „kistorony–nagytorony”’ az elvárás.

A hazai lőterek többsége jelenleg a versenyrendezésből próbál megélni, elsősorban az olimpiai számokra koncentrálva, mert e versenyformákra van „műhelytámogatás”. Pedig miközben legfeljebb 3000 sörétlövő sportolót tartunk nyilván, a vadászok száma hússyyzor ekkora. Ha egy részüket be lehetne vonzani a lőterekre, az mindenki számára előnyös lehetne.

A jövőben a vadászat és a koronglövészet egymást segítő és kiegészítő tevékenységek lesznek, amelyeket ugyanazokon a területeken fognak űzni. Ezt támasztja alá az is, hogy a korábban csak élő vadra vadásztató angol gazdák közül egyre nagyobb számban fektetnek be jelentős összegeket a korongra történő vadászat feltételeinek megteremtésébe.

A vadászat elsorvasztására irányuló, egyre erősebb társadalmi nyomást nem lehet egyik napról a másikra megállítani vagy megfordítani. Ehhez társadalmi fejlődésre, edukációra lenne szükség. A vadászat érdekében lobbizók számára is jó érv volna, hogy az élő vadra folytatott, sokakat irritáló vadászat mellett több lehetőség legyen a korongokra történő „vadászatra”.

Éppen ezért kellene itthon is elgondolkodnunk a sörétlövészet ilyen irányú fejlesztésének a lehetőségén. Szerencsére Magyarországon megvannak a tradicionális feltételei a – nem háborús célokat szolgáló – lőszergyártásnak. Olyan sport- és vadászati szakmai reputációnk van, amellyel kevés hasonló méretű ország rendelkezik a világon.

Köztudott tény, hogy nemzetközileg sikeres, elismert korong- és vadászlövőink vannak. Az utóbbi években meghatározó tényezővé váltunk a világ koronglövészetében. Ezeken az alapokon talán csak átmeneti, de akár hosszabb távú megoldást is találhatunk a problémákra. Hiszen jelenleg a közép-európai régióba igyekeznek a „nyugati világ” tehetős sörétlövői.

De minderre nagyon kevés időnk van. Nem csak mi szeretnénk sörétlövész célországgá válni. Ha nem vigyázunk, akkor a baltikumi országok „jobbról fognak előzni”, hiszen természeti adottságaik mellett a gyors reagálásuk is előnyt jelenthet számukra. Ráadásul már jelentős előnyben vannak pl. a koronggyártás vagy a sörétes lőszerek előállítása tekintetében.

Egy tevékenység fennmaradásához elengedhetetlen az utánpótlás. A sörétlövészetnek is szüksége van újabb és újabb lövészekre. Megítélésem szerint nincsen olyan egészséges fiúgyerek, akit 10–14 évesen ne lehetne „megérinteni” a sörétlövés és a vadászat „varázspálcájával”. Csak nem mindegy, kinek a kezébe kerül ennek a lehetősége.

A gyerektáborok szervezése ebben sokat segíthet. Bevétel a lőtereknek, a szülők szemszögéből pedig a fiatalok értelmes tevékenységgel jó irányba való fejlesztése az egyik alapvető nevelési probléma megoldása, mely egyúttal az utánpótlást is biztosítja. A résztvevők itt elsajátíthatják azt a viselkedési módot, amit a „vadászias viselkedés” jelzős szerkezettel szoktunk leírni.

Ebben a viselkedésmódban természetesen a fegyelem az egyik legfontosabb elem, az esetenként több száz éve írott s az íratlan szabályok betartása. Itt nincs helye a szabályok rendszeres „felülvizsgálatának” vagy „kellő nagyvonalúsággal történő kezelésének”, mert az csak a felesleges kockázatokat növelné. Ha nincs fegyelem, nincs biztonság sem.

Ezeknek a fiataloknak nem kell később bizonygatni, hogy miképpen kell tekintettel lenni a többi jelenlévőre, mi is a mértékletesség, a türelem, a másik érdekei korlátozásának az elkerülése. Nekik nem fog gondot okozni az esemény idejére félretenni a telefont, és igyekezni semmivel sem zavarni a többiek szórakozását.

Nem fognak megütközni azon, hogy vannak helyzetek, amikor az előzékenységnek és az udvariasságnak kell a vezérmotívumnak lennie. Könnyebben fognak beilleszkedni egy akár korban, akár gazdasági értelemben sokszínű társaság életébe. A fiatalok a legfőbb érték, akiket gondosan, nagy odafigyeléssel kell kezelni és csiszolgatni.

Sörétlövő kínálatunk nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy a résztvevők megfelelően öltözködjenek, hiszen valaminek a magas szintű, kulturált gyakorlásához az „alkalomhoz illő öltözék” elengedhetetlen. Egy magashegyi vadászatra nem való a szövetruha és a nyakkendő, de az apróvadvadászatokra sem illik a technikai ruházat.

Nekünk, akiknek megadatik, hogy többekhez eljusson az üzenetünk ezen a több mint száztíz éves lapon keresztül, olyan tartalmakat és mondanivalót kell tolmácsolnunk és közvetítenünk, amelyek előrevisznek, amelyek nem gúzsba kötnek, hanem segítenek az általunk helyesnek vélt irány megtalálásában, de legalábbis alternatívát és nem direktívát kínálnak e zaklatott sorsú társadalmi rétegnek.

Hegyes Zoltán