Vizslahűség – Gellér Tibor ajánlásával

Manapság sokan vallanak a természetről és a vadászatról olyan hangnemben, amely távol áll a hitelességtől. Éppen ezért jó elmerülni a magyar természet- és vadászirodalom halhatatlan klasszikusának, Bársony Istvánnak a gondolataiban, akinek írásai nem a felszínes zajról, hanem a lélek legmélyebb rezdüléseiről szólnak. A bádoghangú valóság helyett jobb a bársonyos szavakhoz menekülni, és megélni azt a tűnt világot, amelynek szépsége ma is utat mutathat. Ezt a tiszta, felemelő világot találhatják meg mindazok, akik karácsonykor a fa alá készítik a hamarosan megjelenő „Vizslahűség” című kötetet. Íme Bársony István vallomása a szenvedélyéről: „A természet költője nem mesemondó. Hitet kell tennie arról, hogy igazat ír. Egyetlen sort sem írtam le a természetről, amelynek az igazságáról meg nem győződtem volna… A vadász kint van a természetben, s olyan helyeken fordul meg, ahova senki más sem követi… A vadásznak a természetet úgy kell ismernie, mint a természettudósnak. Természetimádásom gyönyöre összefolyik a vadászat örömével. A természetet nemcsak látni, hanem hallani is, érezni is kell. Én az egész lényemben érzem… A természet százféle nyelven beszél. Ahány állatja, kivált madara van, mind beleilleszkedik a természet roppant zenekarába. Nekem a természet a gondolataim számára is zenél… Najádok, villik, virág kelyhében lakó tündérkék libegnek körül… Mindezt érezve, látva, hallva: akarva, nem akarva költővé kell lennem. Látni, megérteni, hallani, érezni, élvezni a természetet: ez az életem programja mindvégig.”