Országos Magyar Vadászkamara (OMVK)Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV)

Természetvédelem

  • Megkezdődött az énekesmadár-etetés
    A hideg és a fagy uralmának beköszöntével kezdetét veszi a 128. országos énekesmadár-etetési időszak, amely már több mint száz éve, egész pontosan 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát az állatetetésbe.
  • Hópárducot elejtő vadászt záratnának börtönbe
    Egy fotó borzolta fel a kedélyeket az interneten. A felháborodást keltő kép egy vadászt ábrázol, amint az elejtett hópárduccal a nyakában pózol. Egy állatvédő szervezet azt szeretné elérni, hogy a képen látható vadászt állítsák bíróság elé, és küldjék börtönbe, ezért aláírásgyűjtésbe kezdett.
  • Nagyragadozók Magyarországon
    Október 21-22- én a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Nagyragadozók Magyarországon – I. Országos Szakmai Nap címmel szervezett ismeretterjesztő rendezvényt a fokozottan védett nagyragadozó fajokról. A szakmai nap azért is volt érdekes, mert eddig meglehetősen kevés olyan nyilvános szakmai fórum volt, melyen a nagyragadozó fajokkal kapcsolatos konfliktushelyzeteket az állattartók, vadgazdálkodók és természetvédelmi szakemberek megvitathatták volna.
  • Felélénkült a Kis-Sárrét a madarak jöttétől
    Jelentősen megélénkült a Körös-Maros Nemzeti Park kis-sárréti területén a madárvonulás.
  • A táborfalvai lőtér élőhely-rehabilitációja
    Magyarország második legnagyobb aktív katonai lőterén, a táborfalvai gyakorlótéren, eredményesen zárult a hat éven át tartó élőhely-rehabilitáció. A Honvédelmi Minisztérium és a természetvédők együttműködésével sikerült megóvni a veszélyeztetett rákosi viperának is otthont adó turjánvidéket.
  • A NÉBIH rendszeresen vizsgálja a vadállomány egészségi állapotát
    A felmérések szerint semmifajta sertéspestissel fertőzött vaddisznót nem találtak tavaly a magyar erdőkben, veszett rókából is csak egyet.
  • Zsákszámra gyűjtötték a szemetet az erdőkben
    Társaságunk az ÉSZAKERDŐ Zrt. is csatlakozott a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! mozgalom szemétgyűjtő akcióhoz, kollégáink a megye több pontján vállalták a koordinátori szerepet.
  • Dobozba zárt szépségek
    …akik ráadásul úsznak, futnak és repülnek is. Nem sportos háremhölgyekről lesz szó, hanem a bogarakról.
  • A barátságos Aggteleki-karszt
    Magas hegyekről itt szó nincs, nagy dunnaszerűekről igen. De ráadásul ezeket is a spájzban tartják Jósvafő mögött a határ felé, úgy kell odagyalogolni hozzájuk hosszú-hosszú álmosító mezőkön keresztül, hogy végre felmászhassunk rájuk.

Aktuális lapszámaink

Ne maradjon le az érdekességekről!

Megrendelem