Országos Magyar Vadászkamara (OMVK)Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV)

Hírek

  • Csergezán Pál munkásságáról lesz emlékkiállítás a FeHoVa-n
    Az idei FeHoVa-n emlékkiállítást rendeznek Csergezán Pál természetfestő alkotásaiból a Hungexpo A pavilonjának középső kiállítóterületén.
  • Vadász járt az óvodában
    Vadász járt Celldömölkön, a Vörösmarty utcai óvodában. Mikor a gyerekek meglátták a vendéget, nagyra kerekedett a szemük, ugyanis Betti néni jelent meg a csoportban. Mindegyikük az gondolta, hogy vadász csak férfi lehet. Ez volt az első, amit megtanultak.
  • A NÉBIH szerint továbbra is a határon mozog a vírus
    Az ukrán állategészségügyi hatóság Beregszász járásban afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki egy Rafajnaújfalu közelében elejtett vaddisznóból. A fertőzött vaddisznót a magyar határtól alig több mint 8 kilométerre hozták terítékre.
  • Elindul a menetrendszerinti közlekedés a Gemenci Erdei Vasúton
    Az egész évben menetrend szerint közlekedő gemenci erdei vasút szerelvényei idén 2018. január 27-én indulnak el először. A téli-tavaszi menetrendi időszakban (2018. január 27. – március 30.) Pörböly és Malomtelelő között járnak a vonatok.
  • Önkéntes erdeifülesbagoly-számlálás az országban
    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az egész országra kiterjedő erdeifülesbagoly- felmérést hirdet a lakosság bevonásával, amelyen bárki részt vehet. Az egyesület a különböző nevelő és oktatási intézmények mellett családok, baráti társaságok, valamint egyéni megfigyelők közreműködésére is számít. Az országos bagolyszinkron január 19-én indul.
  • Több mint egymillió forint gyűlt össze a „Zöld Szív” fotókiállítással
    Véget ért az ÉSZAKERDŐ Zrt. „Zöld Szív” elnevezésű jótékonysági fotókiállítása, amit a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház munkáját támogató Segíts Élni Alapítvány javára hirdetett meg az erdészeti társaság.
  • Újra meghódítják Berlint a magyaros ízek
    Kiváló magyar élelmiszerekkel, termékekkel, magyaros ízeket felvonultató „Magyar föld legjava” elnevezésű bisztróval, színes színpadi programokkal és hamisítatlan hazai dallamokkal mutatkozik be Magyarország a 83. Nemzetközi Zöld Héten (IGW), Berlinben. A január 19-28. között megrendezendő kiállításon az Agrármarketing Centrum (AMC) immár 21. alkalommal vesz részt közösségi standdal, idén egy több mint 500 négyzetméteres területtel és 9 kiállítóval.
  • Elszaporodtak a hódok: gyérítésre van szükség
    A Földművelésügyi Minisztérium szakállamtitkára, V. Német Zsolt kijelentette, hogy szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell a hódokat. Győr-Moson- Sopron megyében olyannyira túlszaporodtak a hódok, hogy komoly kárt okoznak.
  • A január a hajtóvadászatoké
    Sok vadász számára a terelő- és hajtóvadászatok adják a téli vadászati időszak esszenciáját. A hideg beköszöntével sok hajtásra kerül sor, de a január az igazán kemény hónap.
  • Idén Palánki Gábor vehette át a „Gyulaj Zrt-ért” aranygyűrűt
    Tavaly december 21-én a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. megtartotta évzáró ünnepségét, amelyen ismét átadták a „Gulaj Zrt-ért” aranygyűrűt. Hagyományosan olyan erdőgazdasági dolgozók kapják meg ezt a díjat, akik emberi és szakmai téren is megbízható stabilitást jelentenek a társaság életében, és munkájukban kiemelkedőt alkotnak.

Aktuális lapszámaink

Ne maradjon le az érdekességekről!

Megrendelem